Leginkább Tücsinek becéztük, de egy időben Tulipános Fanfan-nak is szólítottuk (apa nevezte el így), mert tavasszal az összes piros tulipán fejét leharapta a kertben.
Az udvarunkat munkahelyének tekintette, lelkiismeretesen ugatta a járókelőket, és egy vakondnál is alaposabban túrta a földet, izgalmas szagok után kutatva.
Egy ideig egyedül teljesített szolgálatot,
majd csatlakozott hozzá Pateszka is. Sajnos Pateszka betegsége miatt idejekorán elhagyott bennünket, így Tücsi ismét egyedül maradt.
Természetesen nem csak a monoton házőrzési meló volt: Józsi papa rendszeresen vitte sétálni a szőlőbe (vagy pórázon, vagy a biciklije kosarában); ha autóval ment valahová, Tücsi is sokszor csatlakozott (vidáman nézelődött az ablaknál), és akkor sem maradt otthon amikor kirándulni mentünk.
Tücsike is véleményezte Andrást 2004-ben, és úgy döntött, hogy csatlakozhat a családhoz.
Tücsike már a pocimban szerette Marcit, aztán őt is családtaggá fogadta 2006-ban, akárcsak 2008-ban Barnikát, 2009-ben Matyikát.
2006-ban még egy nagy esemény történt: Tücsi apa lett. Az egyik fia, Babszem hozzánk költözött, így ismét lett társa.
Ettől kezdve együtt kirándultak.
Tücsinek voltak szomorú percei is,
de tudott örülni az élet szép pillanatainak is,
és annak, hogy mindig volt egy szerető kéz, aki simogatta a fejét (vagy egy száj - Babszemé - aki szeretettel rágogatta a tarkóját).
Aztán ahogy a fiúk nőttek, úgy öregedett Tücsike.
Őszülni kezdett, és már a mozgás is nehezére esett.
Ennek ellenére kedvesen hagyta, hogy a fiúk rajta gyakorolják a kutyasétáltatást.
Most végleg elaludt. Az életünk 11 évét kísérte végig. Köszönjük, Tücsi!
Jó vadászást az örök vadászmezőkön, Tücsike!
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése