2010. április 29., csütörtök

Marci rajza

Még nem tökéletes ugyan, de már sokat fejlődött az oviban:


Anyák napja az óvodában

Tegnap volt Marci ovijában az anyáknapi ünnepség. Ez volt életem első ilyen ünnepsége:)
Készítettek mézeskalácsból és fakanálból szép virágokat, az volt az ajándék. Sok szép verset is megtanultak (Marci már napok óta mondogatta őket otthon). Íme az egyik:

Ültem ringó kis ladikon.
Úszott három rózsaszirom.
Az egyik az apué,
a másik az anyué,
harmadik enyém.

(...és a negyedik Matyié:)



Néhány kép:










2010. április 26., hétfő

Tavaszi madáretetők

Jártomban-keltemben lencsevégre kaptam néhány madáretetőt:



Skanzen

Vasárnap ismét gyönyörű idő volt, így elmentünk a szentendrei skanzenba. Már jó régen jártam erre, azóta sok változás történt. Új bejárati épület készült, s egy nosztalgiavonat is közlekedik a skanzen területén.
Így aztán vonatoztunk is, fára másztunk, falusi állatokat etettünk, vettünk friss kenyeret a pékségben, és az új játszóteret is kipróbáltuk.






2010. április 25., vasárnap

Hármas születésnap

Szombaton végre adódott az alkalom, hogy az egész család össze tudott jönni, és 15-en elvonultunk a Póni Fogadóba megünnepelni a három fiú - Marci, Barni és Matyi születésnapját.
Volt nagy eszem-iszom, dínom-dánom, lovaglás, lovaskocsizás, játszóterezés, rohangászás, aranyhalak üldözése, fáramászás.
Aki pukkadásig ette magát a svédasztalból, az kiülhetett a napágyakba, hintákba pihenni. Szép időt fogtunk ki, jó volt kint a zöldben.
A tortákat én készítettem: kicsit féltem, hogy sok lesz a három, de végül mind elfogyott.






























2010. április 23., péntek

virágzik az orgona

...bár idén én még csak mások kezében láttam...


2010. április 21., szerda

A tenger és én

Néha úgy hiányzik. A hullámok robaja, a hosszú séták a homokban végig a parton, vagy egyszerűen csak ülni, és nézni. Megunhatatlan.
Már várom, hogy a fiúkkal elmenjünk valamelyik tengerpartra.
De idén nyáron a magyar tengert vesszük célba:)







2010. április 20., kedd

2010. április 19., hétfő

2010. április 17., szombat

Házi gyros

Az egyik kedvenc vacsora. Ezt még Matyinak is meg kellett kóstolnia!




Related Posts with Thumbnails