Marci elballagott az oviból

Marci elballagott az oviból. Az ünnepséget hosszas készülődés előzte meg:
- a gyerekek verseket tanultak, fényképezkedtek, koreográfiát és táncot gyakoroltak,
- az anyukák albumot készítettek, batyut varrtak, sütöttek, termet díszítettek.

Az évzáró keretében volt vízilovas tánc:

Sok-sok vers:
..."én vagyok a kapitány"...:

 Marci ennek a versnek az utolsó versszakát mondta:

"Nőtt a csacsi, növekedett,

nagy csacsivá cseperedett.
Azt mondta az anyukája:
"Beíratlak iskolába!

Tanulj fiam, okosodjál,
lusta szamár ne maradjál!"
-Így került az első b'-be,
csacsi család csemetéje.

Vettek neki könyvet, irkát,
kalamárist, tollat, tintát.
Táskát is, egy szép nagyot,
abba mindent berakott.

Reggelenként útnak eredt,
a nagyfülű csacsigyerek.
Sietett, hogy idejében
ott legyen az első b'-ben.

Gondtalanul nyargalászva
ment mindig az iskolába.
Hátán vitte tudományát,
a hatalmas teli táskát...

Mert a csacsi úgy gondolta,
a tudományt abban hordja.

Teltek, múltak napok, hetek,
a sok kicsi elsős gyerek
az abc-t megtanulta,
már az egyszer-egyet fújta.

A csacsi meg minden este
a könyvét feje alá tette!
Azt hitte, a tudománya
így vándorol buksijába.

Tanulni biz’ nem volt kedve,
sose tudta, mi a lecke!
Ült, csak ült a szamárpadban,
kalimpált a füle nagyban...

Csacsi család fiacskája
az első b'-t ötször járta.
Tudomány rá így sem ragadt,
bizony, jó nagy szamár maradt!"
(Szalai Borbála: Csacsi)

Batyuval végigballagás az ovin és az udvaron:

Végül egy jó kis eszem-iszommal zárult a ballagás:

Még saját torta is készült a csoportnak:

Zárószó:
Nekünk Ági néni volt AZ ÓVÓNÉNI. Óvónénik, dadusok jöttek-mentek mellette, de udvarias köszönésnél mélyebb viszonyba egyikükkel sem kerültünk.
Ági néni volt az, aki rendszeresen beszámolt arról, hogy mi a helyzet Marcival az oviban, ő volt az, aki hosszas betegeskedéseink (fülgyulladások garmada a kiscsoportban) alatt felhívott minket telefonon, aggódott, levelet írt az ovis csoporttal Marcinak.
Ági néni volt az, aki meglátogatta Marcit a kórházban amikor műtötték a kezét, ő segített nekünk az iskolaérettséggel kapcsolatos döntésünkben, ő kísérte figyelemmel Marci fejlődését, ő kérdezte meg egyedül, hogy végül melyik suliba vették fel. Sorolhatnám még tovább is...

Marci ezt rajzolta Ági néninek (bekerült a búcsúalbumba):

Egy video-búcsú az ovitól:

Nyár eleji színek

Hosszú hétvége 3. – Nyíregyháza

Búcsút vettünk Debrecentől, s a Sóstói vadasparkba mentünk. Itt öt órán keresztül jártuk keresztül-kasul az állatkertet (a fiúkat kis húzós kocsiban szállítottuk, hogy gyorsabban haladjunk) – s nem időztünk sehol sem túl sokáig – mégsem sikerült mindent látnunk. Viszont a fókashow-t és a cápáriumot ki nem hagytuk volna – nagyon tetszett  a fiúknak.

 Ennyi fért a pünkösdi hosszú hétvégébe – igazán tartalmas volt.

Hosszú hétvége 2. – Debrecen

Reggeli után rögtön a Mediterrán élményfürdőbe irányultunk. Mivel ma gyereknap volt, a fiúk kaptak egy-egy lufit, és kvázi ingyen mehettek be a fürdőbe.

Ezután több mint négy órán keresztül fürödtünk, csúszdáztunk, sodródtunk  az áramlatban, hullámoztunk. A fiúknak persze nagyon-nagyon tetszett, alig tudtuk hazavinni őket. 

 

Egy kicsit kései, de annál finomabb ebéd után pedig még kimentünk Hajdúsámson mellé keresztapám tanyájára. Körülnéztünk, s egy jó kis kiadós malackergetés után tértünk vissza a szállásunkra.

Itt még egy családi találkozó várt bennünket: Ágiék és Jocóék is csatlakoztak az asztaltársasághoz. Így került sor a szülinapi köszöntésemre, ami teljes meglepetésnek készült (de valaki elszólta magát, így mégsem lett meglepetés, viszont annál nagyobb öröm). Már jócskán besötétedett, amikor véget vetettünk a beszégetésnek és nyugovóra tértünk.

Hosszú hétvége 1. – Hortobágy

Szombaton Debrecen felé vettük az irányt, de út közben megálltunk Hortobágyon. Itt éppen Pásztorok, gulyások találkozója volt, rengeteg érdekes programmal, kirakodóvásárral. Belekukkantottunk a gulyások vetélkedőjébe: marhaterelés, lasszózás, ostorral csattintgatás, gémeskútból vízmerés.

Felmásztunk a kilátóba, ebédre pedig bográcsban főtt szürkemarhalábszár-pörköltet ettünk pásztortarhonyával, illetve slambuccal.

Megnéztük a falusi udvart, az állatsimogatót (szegények állatok, remélem nem kaptak kerge-kecske kórt), a kirakodóvásárt (András egy tűzcsiholó készlettel, én egy bicskatokkal, a fiúk pedig madárcsalogató sípokkal lettek gazdagabbak).

Délután a hortobágyi madárkórházat látogattuk meg. Láttuk a madárműtőt és a kórtermekben gubbasztó sok kis beteg madarat.

Egy holló mindenképpen rá akart venni, hogy nyissam ki neki az ajtót és engedjem ki. Ott kopogott az ablakon, majd kaparta az ajtót.

Egy jó kis játszóterezés után pedig Debrecenbe mentünk, ahol keresztanyámék már vártak ránk. Finom vacsora, s irány az ágyba!