2012. április 30., hétfő

Hosszú hétvége itthon 3. - Gyermekvasút

A hosszú hétvége harmadik napján stílusosan Hűvösvölgybe vettük utunkat (a kánikula ugyanis folytatódott), és felültünk a Gyermekvasútra.




Elvonatoztunk a János hegyi megállóig, majd onnan felgyalogoltunk az Erzsébet kilátóba.

Út közben persze többször megálltunk gyökerekre mászni,


ágakat és köveket gyűjteni, no meg persze a büfében is egy hot-dogra, mert a fiúk nagyon megéheztek út közben.

Végül csak megérkeztünk a kilátóba is.

Visszafelé kissé sietősre vettük az utunkat, hogy elérjük a kiszemelt vonatunkat - kiderült ugyanis, hogy András 10 percet tévedett az indulás időpontját illetően. Nagy rohanás - a vonat már bent állt a megállóban, de sikerült felszállni rá! Majd mikor elindultunk, akkor vettük észre, hogy az ellenkező irányba megyünk.

Így hát leszálltunk a következő megállónál, kicsit bogarásztunk az erdőben, s bevártuk a jó irányba tartó vonatot.

Így sikeresen visszaértünk Hűvösvölgybe. A fiúknak nagyon tetszett, hogy gyerekek voltak az irányítók, jegyellenőrök. Marci azt mondta, hogy majd ő is szeretne itt dolgozni.

2012. április 29., vasárnap

Hosszú hétvége itthon 2. - Gulyális Dorogon

Vasárnap megtartottukaz immár hagyományos gulyálist Dorogon, egy ragyogóan napsütéses kánikulai napon.





A menü babgulyás volt, ami igazán jól sikerült.

A sok játék közben jól esett egy kis pihenés:

Persze itt is megünnepeltük Marci szülinapját:


2012. április 28., szombat

Hosszú hétvége itthon 1. - Vidámpark

Úgy döntöttünk, hogy ezen a hosszú hétvégén nem utazunk el, hanem helyi programokat veszünk célba. Rögtön első nap a Vidámparkot. Ez egyébként a három fiú szülinapi ajándékának a része volt.
Rengeteg játékot kipróbáltunk, 11.30-tól este 6-ig egyfolytában pörögtünk (néha szó szerint).

Az egyik kedvenc a dodgem volt:


A másik nagy kedvenc pedig az autós körhinta volt. Erről egyszerűen 10 kör után is alig bírtam elráncigálni a fiúkat. Az összes autót kipróbálták, s közben mindenféle történeteket szőttek maguknak.




Az én kedvencem a kanyargó volt. Hihetetlen, hogy 1925-ben készült, s azóta szórakoztatja az embereket.


Persze azért ebédszünetet is tartottunk: főtt kukorica, sült krumpli, rántott husi, jégkrém - egyszóval csupa gyerekkedvenc.

Ja, még a tűzoltós-locsolós körhinta is nagy siker volt. Pláne mivel iszonyú hőség kerekedett, kimondottan jól esett a vízpermet.


Kipróbáltuk még (a teljesség igénye nélkül) a nagy hullámvasutat (én rettegtem), az elvarázsolt kastélyt és a hordót, a kukacos hullámvasutat, a hajóhintát, a hullámhajót...és hogy el ne felejtsem, a Tréfás dzsungelvasutat - Matyi kedvencét.

A fiúk nagyon élvezték, jól kifáradtak, de alig akartak hazamenni.

2012. április 27., péntek

A Vasúttörténeti parkban az ovival

Most érkeztek meg Ági néni képei a múltkori ovis kirándulásról: a csoport egy egész napot töltött el a Vasúttörténeti parkban.
Volt kisvasutazás,

forgatás,

hajtányozás,

vezetőfülke-kipróbálás,

mindenféle érdekes információk a vonatokról,

vasútmodell-nézés,

piknik a fűben,

és persze sok-sok játszás.

2012. április 23., hétfő

Egy nap alatt négy szülinap

A fiúk alighogy hazajöttek Károlyból, már másnap elég sűrű programjuk adódott:

1. délelőtt Barnika szülinapi partijára voltunk hivatalosak. A szokásos játszóházi játékokon kívül (csúszda, mászóka, ugrálóvár, stb.) volt még arcfestés:

gyerekcsocsó:

vidám fényképezkedés:

eszem-iszom, nagy ünneplés:


2. Délután pedig Radnai Marci, Kuji Barni és Nati közös szülinapi bulijára mentünk el a szent István parkba.
Volt itt eszem-iszom, mindenféle ügyességi játék (kincskeresés, pingponglabda egyensúlyozás, találóskérdések, stb.)


És persze a fő attrakció a torták. Matyika rögtön a fő helyre ült, az ünnepelteket is kiszorítva:
A buli végét az eső mosta el, s ráadásként a zuhogó esőben Matyikát hajkurásztuk a parkban, aki úgy eltűnt, hogy alig tudtuk megtalálni  - később bevallotta, hogy kiment a parkból :( - de szerencsére visszajött.

Mi itt, fiúk ott

Húsvét után egy héttel mi Andrással visszajöttünk Károlyból, de a fiúk még maradtak egy hétig a nagyszülőknél.
Bob képei arról tanúskodnak, hogy nagyon jól érezték magukat:




De azért egy kis honvágyuk is volt. Meg persze nekünk is hiányoztak. Túl nagy volt a csend és a rend itthon:)

ui.:
S hogy mi mit csináltunk a gyerekek nélkül itthon? Hát voltunk színházban, étteremben, néztünk itthon filmet..., szóval azért elfoglaltuk magunkat.

2012. április 19., csütörtök

Related Posts with Thumbnails