2010. október 27., szerda

2010. október 26., kedd

Ősz az oviban

Az oviba is beszökött az ősz, új dekorációk formájában.
Az ajtót az óvónénik díszítették,

a falat pedig a gyerekek:

Köztük van Marci munkája is, egy helyes kis gesztenyelánc és egy madárijesztő:

A madárijesztőnek nagyon szép melegbarna gesztenyeszemeket rajzolt:

A gyerekek ezen kívül sütöttek-főztek is: finom almás pitét és almakompótot.



A Zenekuckó is beindult, Marcikánk is lelkesen vesz részt a zenefoglalkozásokon:

És végül íme az ülésrend:

2010. október 25., hétfő

Esztergomi emlék-séta

Kapcsolatunk hajnalán, 2005 novemberében volt az egyik emlékezetes randink. András még nem járt korábban Esztergomban, így meginvitáltam egy városnézésre (András volt a csoport, én pedig az idegenvezető:)
András már az elején azzal kedveskedett, hogy a kedvenc csokiját hozta nassolni, és rám is gondolt. (Nagyon figyelmes!)
Nem riasztott vissza minket az sem, hogy aznap hűvös, szemerkélő esős nap volt. Bejártuk a főbb nevezetességeket, majd estére átfázva, átázva betértünk a Szalma csárdába, ahol éppen Márton-napi libator keretében finom libamájas pirítóst ettünk meleg teával. A kemencébe be volt fűtve, nagyon jólesett elgémberedett tagjainknak.
Jó kis nap volt.
Meg is beszéltük, hogy ha majd egyszer kisfiunk születik, akkor ennek a napnak az emlékére Mártonnak fogjuk elnevezni.

Nos, hát azóta már van egy Marcink, akit Matyival együtt a nagyszülőknél hagytunk, hogy kettesben meg tudjuk ismételni azt a napot. Most gyönyörű napsütéses idő volt, jót sétáltunk. András ismét meglepett a kedvenc csokijával:)
Vacsorázni hova máshová is mehettünk volna, mint a Szalma csárdába?










2010. október 24., vasárnap

5. éves házassági évfordulónk

Ez már évforduló, az első mérföldkő. Nagyon gyorsan eltelt ez az öt év. Szeretetben, békességben.
Andrással azt kívántuk egymásnak, hogy még nagyon sokszor ilyen öt évet éljünk meg együtt!


Ünnepeljünk azzal az idézettel, ami az esküvői értesítőnkön is szerepelt:

"És mégis, ma is, így is, örökké mennyit ad az élet!
Csendesen adja, két kézzel, a reggelt és a délutánt, az alkonyt és a csillagokat, a fák fülledt illatát,
a folyó zöld hullámát, egy emberi szempár visszfényét, a magányt és a lármát!
Mennyit ad, milyen gazdag vagyok, minden napszakban, minden pillanatban!
Ajándék ez, csodálatos ajándék.
A földig hajolok, úgy köszönöm meg."

(Márai Sándor: Ajándék)

2010. október 22., péntek

Vendégségben Dorkáéknál

Dorkával való ismeretségünk "Matyi-léptékben" régi keletű: már több, mint másfél éves. Pont, ahogy a két csemete. Ugyanis egy napon születtek, Matyi csupán 2 órával idősebb Dorkánál.
Az újszülött osztályon egy szobában kaptak szállást, aztán sajnos egyszerre kerültek sárgaság miatt a kékfény alá is, ahol mindketten 3 napig üdültek. Így aztán elég hasonló módon indult a sorsuk.
Mi anyukák pedig sokat beszélgettünk, s már akkor elhatároztuk, hogy tartani fogjuk a kapcsolatot. Hiszen nem mindennapi az, ha valaki olyant ismerhetsz, aki veled egy napon, egy helyen született. Ráadásul nagyon közel lakunk egymáshoz.

Nos, hát így indult minden:

És most, másfél év múltán ilyenek a gyerkők:



Dorka gyönyörű kislány lett:

Matyi nem is tud neki ellenállni:



Ezek a hatalmas szemek!

Egy búcsúpuszi:
még találkozunk!

2010. október 20., szerda

Barnikáék nálunk

Maki és Barnika hetente meglátogatnak bennünket. Ilyenkor vad játszásba kezdenek a fiúk. Kő kövön nem marad. Eddig már
- kétszer leszakadt a kiságy alattuk, mert mindhárman ugráltak benne,
- kiakadt a gardróbszekrény tolóajtaja, mert mindhárman belemásztak, és jól beleszorultak (alig tudtuk kiszedni őket),
- kétszer eltört a faliszőnyeg tartórúdja.

Ráadásul valamelyik fiú mindig vonyít, mert a másik kettő kitolt vele, vagy éppen a játékok elosztásán megy a vita.
Mindezek ellenére nagyon jól érzik magukat együtt és már alig várják, hogy újra találkozzanak.

Én a finom vacsoráról szoktam gondoskodni, kimondottan gyerek-kedvenceket sütök-főzök. Legutóbb pizzaparti volt.



Ráadás kép:
"Már megint üres a tányérom, mikor kapom már a pizzát?"

2010. október 18., hétfő

Jó kis vasárnap

Vasárnap reggel Matyi segítségével gyorsan összekavartam egy kuglófot, s mire a többiek ébredeztek, már a sütőből áradt az illata.

Rögtön az asztalnál termett az egész család, hogy gyorsan bekebelezze (hogy ne fessek túl idilli képet: szerintem nem sült át eléggé, pedig a recept szerint csináltam. András megjegyezte, hogy "ütősre sikerült" - félre is állt a hasa tőle:)


A tartalmas reggeli után felkerekedtünk, és elmentünk a Városligetbe. András és Marci bementek a Mezőgazdasági Múzeumba a sivatagi kiállításra, én pedig Matyikával kacsákat etettem, meg játszótereztünk.


Amikor a család újra összetalálkozott, viháncoltunk még egy kicsit az őszi levelekben, majd hazamentünk és jól megebédeltünk. A délutáni szunya mindenkinek kijárt.
Jó kis nap volt.








2010. október 16., szombat

Ősz az idő

Nos, most már tényleg itt az ősz. Hűvös szelek járnak reggelenként, szépen színesednek a fák levelei, a Sünfészek is rákészülődik a hideg időkre.
A kanapé párnái új huzatot kaptak (Kati mama jóvoltából), az ősz színei nálunk most a fehér-barna-piros.

Az étkezőasztalra is őszi dekorációk kerülnek éppen abból, amit a fiúkkal gyűjtögetünk kirándulásaink során.

A plüssök közül ilyenkor előmerészkednek a sünök:


Elkezdődik a sütisütögetés időszaka. Édes illatok szállnak a meleg sütőből, aztán a finomságok búra alá kerülnek, és ott várnak sorsukra. Nem kell sokáig várniuk:)





Elkezdődött a betegségek időszaka is. Már mindkét fiú begyűjtött egy-egy fülgyulladást. Marci többet van otthon, mint oviban. Ilyenkor ráérősebbek a reggelek. Néha azt is megengedjük magunknak, hogy az asztalon reggelizzünk.


Egyre korábban sötétedik. Remek időszak ez az esti vetítésekre. Harcsabajusz kapitány, Jegesvízi Bálna Bálint, a Moha-völgyi kisvonat a nagy kedvencek.

Ha éppen rossz idő van odakint, akkor bent vezetjük le a mozgásigényünket, a fiúk pl. közös autókázással, én pedig a lakás rendberakásával.


De ha szép az idő, akkor játszóterezünk, vagy kimegyünk a kertbe dzsungelest játszani, figyelni a kert lakóit: a szép növényeket és az érdekes állatokat.

Hát így telik az időnk mostanság.






Related Posts with Thumbnails