Karinthy Frigyes
Királyfi
Édes kicsi fiam,
ma valami egészen szépet mesél neked apuka, kárpótlásul, amiért olyan korán kelt fel és reggel nem csókolt meg. Budán volt, ahol igen nagy karácsony volt ma délelőtt, igen cifra és tarka, sok bácsi és néni, pirosba, kékbe, zöldbe, sárgába - gyönyörű szép sok lovak is voltak, édes kis fiam, meg ekkora nagy kocsik, meg ekkora sok virágok - hogy kutyikák voltak-e? Biztosan azok is voltak, csak nem látta apuka a nagy ragyogástól - zsiráfok? azt nem tudja apuka, nem emlékszik, zsiráfok meg elefántok, azok az állatkertben vannak, fiacskám, most ne beszélj, mert most apuka mesél. Nem a sok bácsiról meg néniről beszél most neked apuka, hanem tudod-e, mit látott apuka? És attól fogva, hogy látta, nem tudott többé másra gondolni, a szíve egyszerre tele lett és egyre azt várta, hogy vége legyen az egésznek és hazajöhessen, hogy az ő kis fiacskájának elmesélje. Kis királyfit látott apuka: bizony nagy-nagy vörös meg arany kocsiba négy éves kis fiút, a fején ilyen magas kócsagos kalappal, aranyos mentében, kicsi kis lábán aranysarkantyús csizmácskával. A kis királyfi egyenesen ült a nagy vörös kocsiba, így, látod-e, bizony így az édes, jó mamája mellett - és összecsücsörített, büszke kis szájjal bólogatott jobbra-balra az emberek felé, akik azt kiabálták: „éljen!" „éljen!", édes kicsi fiú, kis Ottó, mert úgy hívják őt, Ottó. Közben pedig mentek a bokrétás lovak és sok-sok cifra bácsi és ágyúk dörögtek, bumm, bumm, és harangok zúgtak, gin-galang és az emberek hangosan kiabáltak.
És ahogy a kicsi királyfi nagykomolyan bólogatott jobbra és balra, ahogy az édesmamájától látta és biztosan arra gondolt, hogy ő egy nagyon jó kis Ottó és nagyon ügyes és kedves és őt mindenki dicsérni fogja, hogy nem kiabált és nem akart szaladgálni, hanem okosan és illedelmesen ült és köszönt ennek a sok népnek, - akkor apuka nem tudom mit adott volna érte, ha fölkaphatta volna, hogy össze-vissza csókolja a komoly és okos kis arcát, amiért olyan szép és kedves, úgy tesz, mintha ő nagyon jól tudná, hogy miről van szó... összecsókolni és nagyon megdicsérni és elmondani neki, hogy nekem is van ám egy ilyen kis fiacskám...
Igen, bizony édes kis fiam... hja, azt kérded... mit mondsz? hogy miért nem hozza el apuka? már mint a kis királyfit? Hát tudod, az egy kicsit... hogy mondjam csak... az egy kicsit bajos... na igen, szó sincs róla, abban nem kételkedem, hogy ami őt illeti, ő szívesen eljönne hozzád látogatóba... Biztosan eljönne és komolyan bólintana és azt mondaná „Jó napot!" És te odamennél és azt mondanád „Jó napot, kis fiú! Nekem van lovam, meg mackóm, gyere be, Ottóka játszik Gabikával!" és kézen fognád és nagyon büszke volnál rá, hogy milyen jó és nagylelkű vagy, az idegen kisfiút engeded játszani a mackóval, esetleg a trombitával is, de fújni már nemigen engednéd: és ha apuka rád szólna, hogy mindent meg kell engedni ennek a kis fiúnak, elkezdenél pityeregni és apuka nem tudná neked megmagyarázni, hogy miről van szó - és a kis királyfi se értené, amit apuka beszél és inkább hajlandó volna neked adni igazat, mivelhogy te is egy kisfiú vagy és azok jobban tudják, mit akarnak egymástól. Mivelhogy ti valami különös, más világban éltek és ha én magyaráznám neked, hogy a kis Ottó nem jöhet el hozzánk látogatóba és kifejteném az okokat, te csodálkozva és nagy szemekkel néznél rám és azt kérdenéd: „miért?" - és én egyszerre elakadnék és csudálkozva jönnék rá, hogy ahogy te nem értesz engem, én se értelek tégedet és nem tudok neked felelni - és ha a kis Ottónak megmagyarázná az ő apukája, hogy ő nem jöhet el hozzánk, ő ugyanazzal a szemmel és ugyanolyan hangon kérdezné: „miért?", mint ahogy te kérdezed.
És megint csak az jönne ki, itt valami van, valami él közöttünk, egy nagy-nagy ország, a négyévesek birodalma, egy nagy köztársaság, egészen egyforma, kék szemű, fürtös hajú emberkékből, akiknek más nyelvük, más erkölcseik vannak - és egészen másforma világnézetük... Ebben az országban nincs háború és nincs politika és nincsenek szavak, amik mást jelentenek, mint amit az ember gondol - ebben az országban tegezik és szeretik egymást, ebben az országban, ha valaki éhes, azt mondja, éhes vagyok - ha valaki haragszik, azt mondja, haragszom... ebben az országban nincsenek vezetéknevek, csak keresztnevek vannak, minek következtében ebben az országban nem ismerik a bemutatkozást, hanem ha ketten találkoznak, örülnek egymásnak, megölelik és megcsókolják egymást, mivelhogy ebben az országban fölösleges meghatározni, hogy ez meg ez kicsoda, hiszen teljesen elég az, aminek látszik: édes, okos, őszinte, szőke vagy barna kis fiúnak, aki nem tervez senkivel semmit, örül, hogy ő boldog, mert ő játszik és mert süt a nap és a másik is örül, hogy együtt játszhatnak.
Kicsi fiúk, mondjátok el nekem, hogy csináljátok ezt? Hol van törvénykönyvetek, mely e bölcs, legbölcsebb törvényeket tartalmazza - hol van parlamentetek, ahol, úgy tetszik nekem, csupa olyan határozatot hoznak, ami mindenki számára jót és szépet jelent, életet, örömet, mindent, amire élő ember vágyik és amit nem tud elérni, mert maga előtt keresi, valahol a jövőben - holott vissza kellene fordulnia, mert mögötte virul, a ti egyetlenül igaz, egyetlenül szép, egyetlenül emberi lényhez méltó országotokban, ahová mi belépni nem fogunk soha többé.
Édes kicsi királyfi!
Édes kicsi fiam! 1918
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése