Amióta az eszemet tudom, mindig is voltak kutyáink. Anya a kutyakrónikát Blökivel kezdte.
1976. Blöki: egy vörös tacskó, öreg kutya volt. A zsírszalonna illatára csábult az udvarunkba, aztán ott is maradt.
Egy hónappal később jött Cézi, egy vizsla keverék, kistermetű kutya. Mi, gyerekek csak Cécinek szólítottuk.
1977-ben csatlakozott a csapathoz Ali, a boxer. Szegény Cézi lelki beteg lett Ali miatt, oda is kellett ajándékoznunk. Ali - miután vetélytársa elkerült a háztól - nemes egyszerűséggel elment tőlünk.
Egyik nap egy gyönyörű fajtatiszta ír szetter szuka kutya fogta magát, átugrotta a kerítésünket és bent termett az udvarunkon. Úgy gondolta, hogy ő ettől fogva nálunk fog élni. Mi pedig szépen kitoloncoltuk, hogy menjen inkább haza, mert biztosan van gazdája. Néhány nap múlva ismét visszajött, akkor már lesoványodva. Ekkor befogadtuk, és elneveztük Frakknak. Mivel azonban Frakk továbbra is ki-be ugrált a kerítésünk felett (illetve másokhoz is simán beugrált és csinálta a fesztivált), kénytelenek voltunk továbbajándékozni. Frakknak nemsokára kiskutyái születtek.
Mi megkaptuk az egyik kisfiát, akit Kis Frakknak hívtunk. Őt sajnos elütötte egy autó, amikor egyik alkalommal elszökött tőlünk.
1983-ban lett ismét egy Cézár nevű kutyánk. Róla már van képünk is. Ő is kiszökdösős fajta volt, sajnos neki is ez lett a veszte. Egy motor ütötte el a házunk előtt pont akkor, amikor a suliból jöttünk haza az anyáknapi ünnepségről. Ez nagyon rossz élmény volt.
1984-ben került Kormos a házhoz. Formára fekete farkaskutya szuka volt. Kiskorában félős kiskutya volt, ha megijedt, rögtön bepisilt és iszkolt a rejtekhelyére. Mire megnőtt, nagyon agresszív lett (gondolom "legjobb védekezés a támadás" alapon). Minket, gyerekeket is állandóan csipkedett a fogával, gyakran a kertben lévő hintára kapaszkodtunk fel előle, hogy ne tudjon elérni.
Akkoriban jó kapcsolatot ápoltunk a helyi plébánossal, aki ha kártyapartira jött hozzánk, hozta a foxi kutyáját is. A kártyaparti alatt a foxi Kormossal múlatta az időt az udvaron. Nem is csoda, hogy Kormosnak 1986 decemberében kiskutyái születtek. Egyet tartottunk meg belőle, Bobót.
Amilyen agresszív volt Kormos, olyan szeretetreméltóan jámbor lett Bobó. A házőrzés ösztöne azonban nem hiányzott belőle: egyszer, amikor egyedül voltunk otthon Makival, becsöngetett hozzánk egy férfi. Azt mondta, hogy apa küldte a munkahelyéről, hogy nézze meg a villanyórát. Kérte, eresszük be. Mi hezitáltunk, hogy mi legyen, de ekkor a férfi már mászott is át a kerítésen. Szerencsére rögtön ott termett Bobó, és jól beleharapott. A fickó pedig jobbnak látta menekülőre fogni a dolgot.
Bobó szerette a hasát. Egyszer egy egész bödön zsírt megevett, amitől aztán jól elrontotta a gyomrát, és az egészet visszahányta az udvaron. Persze több részletben, elszórva. Mivel hideg volt, a zsír jól rádermedt a kőre. Mi pedig sikálhattuk, hogy valahogy eltüntessük.
De ő volt az is, aki lelkiismeret-furdalás nélkül megevett a kamrába kitett (frissen elkészült) rigó jancsiból egy fél tepsinyit.
Bobó 2000 szeptember végéig volt velünk, nagyon szerettük. Ha valamelyik kutyánkat visszakaphatnám, akkor én őt választanám.
Bobó 1993-ban társat kapott, Pepit. Pepi kis fekete-rajzos tacskókeverék volt. A cipők, papucsok nagy pusztítójaként vonult be a családi krónikába. Még kis kutya volt, mikor májusban pár napra elutaztunk Balkányba, és őt otthon hagytuk a szomszéd néni gondjaira bízva. Amikor hazaérkeztünk, a szomszéd néni kétségbeesetten fogadott minket: egyik éjszaka Pepi eltűnt. Valószínűleg kimászott a kerítés rácsai között, és elindult utánunk. Sokat kerestük, de nem találtuk sehol. Nagyon bánkódtunk utána. Később aztán egyik ismerősünk udvarában láttunk egy Pepi-forma kutyát, szerintünk oda kerülhetett. De akkorra már megnőtt, és nem emlékezett ránk.
1993 nyarának végén az egyik barlangász-társunk révén került hozzánk Csipi, a fekete pekingi palotapincsi-tacskó keverék. Nagyon éber, jó jelzőkutya volt, eléggé öntörvényű. Őt csak akkor lehetett simogatni, dédelgetni, ha engedte. Zseboroszlánnak nevezte el apa, mert olyan morgásokat hallatott néha, mint egy oroszlán. Sajnos 1999 novemberében megbetegedett, majd hamarosan elpusztult, nem lehetett megmenteni. Nagyon megsirattuk.
Tücsi , a rozsdabarna tacskó 2000 januárjában született, s kiskutyaként hoztuk el az alomból. Nagyon igényelte az odabújást, az emberi test melegét. Imádott műanyag palackokkal játszani, rohangált velük az udvaron, miközben ropogtatta őket. De a labdázást sem vetette meg (ennek a nagy vesztesei a labdáink voltak, amik rendszeresen kilyukasztva fejezték be a pályafutásukat). Apa társául szegődött, ment vele mindenhová. Szeretett autóval utazni, kíváncsian nézegetett kifelé. Apa bringázni is magával vitte a kosarában.
2011 szeptemberében pusztult el, amikor már öreg és nagybeteg volt.
Pateszkát Maki hozta haza 2003-ban (?) egy lovardából. A gazdája külföldre távozott, őt sorsára hagyta, Maki pedig megsajnálta. Nem tudjuk hány éves lehetett akkor, de már öregecske volt. Pateszka karrierje kalandosan indult: a kerítésünk épp akkor volt felújítás alatt, és emiatt hiányzott egy darabon ott, ahol a kert mögött a dombról lefelé egy kb. 3 m mélység tátongott a támfal tövében. Hát Pateszka levetette magát a mélységbe, és eliszkolt tőlünk. Hatalmas erőkkel kezdtünk neki a keresésének, és végül sikerült becserkésznünk. Lassan magunkhoz édesgettük. Pateszka sokáig nem szólalt meg. Onnan tudtuk, hogy elfogadta az új lakhelyét, hogy egyszer csak ugatni kezdte az utcán járókat a rekedtes hangján. Nagyon hűséges volt, semelyik kutyánknak nem volt olyan ártatlan tekintete, mint neki.
Sajnos daganatos lett, s a műtét csak egy rövid idővel tudta csak meghosszabbítani az életét. 2005-ben temettük el.
Tücsinek 2006 júniusában kölykei születtek a szomszéd kutyalánytól. Amikor átvittük, hogy nézze meg a kiskutyáit, s azok kitörő örömmel rohantak feléje, rögtön menekülőre fogta a dolgot. Gyorsan hátat fordított nekik, és hazarohant. Azt hiszem, sokkolta a helyzet. Egyik fiát, Babszemet megkaptuk.
Babszem is nagyon bújós kutya: apa a fotelben ült, amikor Babszem még kiskutyaként felmászott nyakába, körbetekeredett rajta, mint egy sál, és elaludt.
Tücsökkel nagyon jó társak lettek, összeszoktak. Nem csoda, hogy megviselte Tücsi halála, sokat sír utána. Most ő az egyke kutyánk az udvarban.
Összefoglaló:
1976.okt. Blöki
1976.nov. Cézi
1977. Ali
Frakk
Kis Frakk
1983. Cézár
1984-1987 Kormos
1986.dec.-2000.szept.25. Bobó
1993.jan.-1993.máj. Pepi
1993.aug.-1999.nov.12. Csipi
2000.jan.28.-2011.szept.23. Tücsi
2003(?)-2005 Patesz
2006.jún.15. - Babszem
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése