Ovi az állatkertben

Marci ovis csoportja az állatkertbe látogatott el. Következzen egy kis beszámoló Ági néni képeiből:

A végén még egy kis játszóterezés is belefért a délelőttbe :)

Titanic házilag

A Közlekedési Múzeum apropóját az adta, hogy pár nappal ezelőtt Marciék voltak az ovis csoportjukkal könyvtárban. Marci egy gyereklexikont kölcsönzött ki, aminek a címe "Mozgásban", és mindenféle közlekedési eszközök vannak benne - a leghíresebb képviselőjük történetével.
Marci fantáziáját leginkább a Titanic története ragadta meg (nem véletlenül, hiszen legjobb barátja már hónapok óta Titanic-lázban ég, sokat mesélt Marcinak róla).

Így aztán a Közlekedési Múzeumban is megnéztük a Titanic (és ikertestvérei) modelljeit, s megtudtuk, hogy a Carpathia egyik hajóorvosa magyar volt (dr. Lengyel Árpád).

Otthon megnéztük a Cameron-féle Titanic film egyes részleteit (a süllyedést), majd Marci elkészítette duplo-ból az ő kis Titanicját, amit az esti fürdőzés alkalmából el is süllyesztett a "jeges" vízben:

A Közlekedési Múzeumban

Vasárnap borongós, esős nap volt: ideális valami benti programhoz. A Közlekedési Múzeumra esett a választásunk. A fiúknak nagyon tetszett, a terepasztal aratta a legnagyobb sikert. Egy régi vasúti kocsiba be lehetett szállni, és onnan nézni a mini vonatok zakatolását, így a kicsik is jól látták.

Persze a vonatkerék kalapálását is ki kellett próbálni:

Leskelődés az állomásfőnök irodájába:

Az egyik teremben egy kis szekérbe is beleülhettek, és onnan nézték végig a kiállítást, míg apuci furikázta őket:

Kezek munkája

Marci megszólal: "Betti, te főzöl a világon a legjobban, mint anyuka."
Majd kicsit később hozzáteszi: "És Kati mama, mint nagymama."

6/7. házassági évfordulónkra

 6. házassági évfordulónkat ünnepeljük ma, de igazából azt számítjuk, amióta együtt vagyunk, vagyis 7 éve.
Tegnap Dorogon családi körben adomázgattunk:

Maki: "Hát, Betti, nem gondoltam volna, hogy téged egyszer valaki feleségül vesz...De úgy látszik rosszul ítélem meg a dolgokat, mert végül engem nem vettek feleségül...."

Betti: "És Andráskám hogy látod így utólag: jól választottál?"
Józsi papa: "Mondd azt, András, hogy jól. Senki sem ismeri be szívesen, hogy rosszul döntött."

Kedves, kedves családom:)

"Ülj ide mellém s nézzük együtt
az utat, mely hozzád vezetett.
Ne törődj most a kitérőkkel,
én is úgy jöttem, ahogy lehetett."
                                    (Csukás István)

Egy kis őszi hangulat a dorogi szőlőből

Bedobozolva

Változnak az évszakok...

Meseerdő aktualitások

Már jó régen adtam hírt a Meseerdőnkről. Legutóbb télen. Ahogy jött a jó idő, úgy foglalatoskodtunk egyre kevesebbet bent a szobában. Szegény erdőt is elhanyagoltuk.
De azért beköszöntött a tavasz és a nyár:

Nemrég pedig az ősz is:

Akkor és most

Ugyanazt a túrát csináltuk meg, mint 2008 októberében, csak most az ellenkező irányból. És most eggyel többen voltunk: a hordozóban már nem Marci, hanem Matyi ült.

Vasárnap Dobogókőn

Vasárnap gyönyörű napos idő volt, ámbár eléggé hűvös: kb. 5 C fok. Reggel egy gyors döntést követően kiugrottunk Dobogókőre. Bedobáltuk a cuccokat és a gyerekeket a kocsiba, még bementünk egy boltba Marcinak téli csizmát venni, majd start!
Először máshol kanyarodtunk le, mint ahol kellett volna, így kissé hosszabb úton jutottunk el a célunkhoz. Útközben még egy megállás Matyi-pisi okán, majd cél! Az öltözésnél derült ki, hogy Marcinak nem hoztunk dzsekit...
Összedobtunk amink van: Marci vette fel Matyi pulóverét is a sajátja alá, Matyira pedig egy jó kis meleg takarót csavartunk a dzsekije alá. Így már déli 12-kor útra is keltünk (más kirándulók már visszafelé jöttek ebédelni). 3 órát csavarogtunk: megmásztuk a Zsivány sziklákat, felfedeztük az erdőt, közben meleg teát ittunk termoszból, és rágcsálnivalókat majszoltunk.
A végcélunk a Platán étterem volt, ahol jól beebédeltünk. 4-kor indultunk haza.

Kutyatár

Családi felkérésre megkísérlem összeszedni a kutyáink eddigi történetét, kronológiáját. Ahol már készültek képek, ott illusztrálom is.

Amióta az eszemet tudom, mindig is voltak kutyáink. Anya a kutyakrónikát Blökivel kezdte.

1976. Blöki: egy vörös tacskó, öreg kutya volt. A zsírszalonna illatára csábult az udvarunkba, aztán ott is maradt.

Egy hónappal később jött Cézi, egy vizsla keverék, kistermetű kutya. Mi, gyerekek csak Cécinek szólítottuk.

1977-ben csatlakozott a csapathoz Ali, a boxer. Szegény Cézi lelki beteg lett Ali miatt, oda is kellett ajándékoznunk. Ali - miután vetélytársa elkerült a háztól - nemes egyszerűséggel elment tőlünk.

Egyik nap egy gyönyörű fajtatiszta ír szetter szuka kutya fogta magát, átugrotta a kerítésünket és bent termett az udvarunkon. Úgy gondolta, hogy ő ettől fogva nálunk fog élni. Mi pedig szépen kitoloncoltuk, hogy menjen inkább haza, mert biztosan van gazdája. Néhány nap múlva ismét visszajött, akkor már lesoványodva. Ekkor befogadtuk, és elneveztük Frakknak. Mivel azonban Frakk továbbra is ki-be ugrált a kerítésünk felett (illetve másokhoz is simán beugrált és csinálta a fesztivált), kénytelenek voltunk továbbajándékozni. Frakknak nemsokára kiskutyái születtek.

Mi megkaptuk az egyik kisfiát, akit Kis Frakknak hívtunk. Őt sajnos elütötte egy autó, amikor egyik alkalommal elszökött tőlünk.

1983-ban lett ismét egy Cézár nevű kutyánk. Róla már van képünk is. Ő is kiszökdösős fajta volt, sajnos neki is ez lett a veszte. Egy motor ütötte el a házunk előtt pont akkor, amikor a suliból jöttünk haza az anyáknapi ünnepségről. Ez nagyon rossz élmény volt.

1984-ben került Kormos a házhoz. Formára fekete farkaskutya szuka volt. Kiskorában félős kiskutya volt, ha megijedt, rögtön bepisilt és iszkolt a rejtekhelyére. Mire megnőtt, nagyon agresszív lett (gondolom "legjobb védekezés a támadás" alapon). Minket, gyerekeket is állandóan csipkedett a fogával, gyakran a kertben lévő hintára kapaszkodtunk fel előle, hogy ne tudjon elérni.

Akkoriban jó kapcsolatot ápoltunk a helyi plébánossal, aki ha kártyapartira jött hozzánk, hozta a foxi kutyáját is. A kártyaparti alatt a foxi Kormossal múlatta az időt az udvaron. Nem is csoda, hogy Kormosnak 1986 decemberében kiskutyái születtek. Egyet tartottunk meg belőle, Bobót.

Amilyen agresszív volt Kormos, olyan szeretetreméltóan jámbor lett Bobó. A házőrzés ösztöne azonban nem hiányzott belőle: egyszer, amikor egyedül voltunk otthon Makival, becsöngetett hozzánk egy férfi. Azt mondta, hogy apa küldte a munkahelyéről, hogy nézze meg a villanyórát. Kérte, eresszük be. Mi hezitáltunk, hogy mi legyen, de ekkor a férfi már mászott is át a kerítésen. Szerencsére rögtön ott termett Bobó, és jól beleharapott. A fickó pedig jobbnak látta menekülőre fogni a dolgot.
Bobó szerette a hasát. Egyszer egy egész bödön zsírt megevett, amitől aztán jól elrontotta a gyomrát, és az egészet visszahányta az udvaron. Persze több részletben, elszórva. Mivel hideg volt, a zsír jól rádermedt a kőre. Mi pedig sikálhattuk, hogy valahogy eltüntessük.
De ő volt az is, aki lelkiismeret-furdalás nélkül megevett a kamrába kitett (frissen elkészült) rigó jancsiból egy fél tepsinyit.
Bobó 2000 szeptember végéig volt velünk, nagyon szerettük. Ha valamelyik kutyánkat visszakaphatnám, akkor én őt választanám.

Bobó 1993-ban társat kapott, Pepit. Pepi kis fekete-rajzos tacskókeverék volt. A cipők, papucsok nagy pusztítójaként vonult be a családi krónikába. Még kis kutya volt, mikor májusban pár napra elutaztunk Balkányba, és őt otthon hagytuk a szomszéd néni gondjaira bízva. Amikor hazaérkeztünk, a szomszéd néni kétségbeesetten fogadott minket: egyik éjszaka Pepi eltűnt. Valószínűleg kimászott a kerítés rácsai között, és elindult utánunk. Sokat kerestük, de nem találtuk sehol. Nagyon bánkódtunk utána. Később aztán egyik ismerősünk udvarában láttunk egy Pepi-forma kutyát, szerintünk oda kerülhetett. De akkorra már megnőtt, és nem emlékezett ránk.

1993 nyarának végén az egyik barlangász-társunk révén került hozzánk Csipi, a fekete pekingi palotapincsi-tacskó keverék. Nagyon éber, jó jelzőkutya volt, eléggé öntörvényű. Őt csak akkor lehetett simogatni, dédelgetni, ha engedte. Zseboroszlánnak nevezte el apa, mert olyan morgásokat hallatott néha, mint egy oroszlán. Sajnos 1999 novemberében megbetegedett, majd hamarosan elpusztult, nem lehetett megmenteni. Nagyon megsirattuk.

Tücsi , a rozsdabarna tacskó 2000 januárjában született, s kiskutyaként hoztuk el az alomból. Nagyon igényelte az odabújást, az emberi test melegét. Imádott műanyag palackokkal játszani, rohangált velük az udvaron, miközben ropogtatta őket. De a labdázást sem vetette meg (ennek a nagy vesztesei a labdáink voltak, amik rendszeresen kilyukasztva fejezték be a pályafutásukat). Apa társául szegődött, ment vele mindenhová. Szeretett autóval utazni, kíváncsian nézegetett kifelé. Apa bringázni is magával vitte a kosarában.
2011 szeptemberében pusztult el, amikor már öreg és nagybeteg volt.

Pateszkát Maki hozta haza 2003-ban (?) egy lovardából. A gazdája külföldre távozott, őt sorsára hagyta, Maki pedig megsajnálta. Nem tudjuk hány éves lehetett akkor, de már öregecske volt. Pateszka karrierje kalandosan indult: a kerítésünk épp akkor volt felújítás alatt, és emiatt hiányzott egy darabon ott, ahol a kert mögött a dombról lefelé egy kb. 3 m mélység tátongott a támfal tövében. Hát Pateszka levetette magát a mélységbe, és eliszkolt tőlünk. Hatalmas erőkkel kezdtünk neki a keresésének, és végül sikerült becserkésznünk. Lassan magunkhoz édesgettük. Pateszka sokáig nem szólalt meg. Onnan tudtuk, hogy elfogadta az új lakhelyét, hogy egyszer csak  ugatni kezdte az utcán járókat a rekedtes hangján. Nagyon hűséges volt, semelyik kutyánknak nem volt olyan ártatlan tekintete, mint neki.
Sajnos daganatos lett, s a műtét csak egy rövid idővel tudta csak meghosszabbítani az életét. 2005-ben temettük el.

Tücsinek 2006 júniusában kölykei születtek a szomszéd kutyalánytól. Amikor átvittük, hogy nézze meg a kiskutyáit, s azok kitörő örömmel rohantak feléje, rögtön menekülőre fogta a dolgot. Gyorsan hátat fordított nekik, és hazarohant. Azt hiszem, sokkolta a helyzet. Egyik fiát, Babszemet megkaptuk.
Babszem is nagyon bújós kutya: apa a fotelben ült, amikor Babszem még kiskutyaként felmászott nyakába, körbetekeredett rajta, mint egy sál, és elaludt.
Tücsökkel nagyon jó társak lettek, összeszoktak. Nem csoda, hogy megviselte Tücsi halála, sokat sír utána. Most ő az egyke kutyánk az udvarban.

Összefoglaló:

1976.okt.     Blöki
1976.nov.     Cézi
1977.            Ali
                    Frakk
                    Kis Frakk
1983.           Cézár
1984-1987    Kormos
          1986.dec.-2000.szept.25. Bobó
                           1993.jan.-1993.máj.             Pepi
                           1993.aug.-1999.nov.12.       Csipi
                           2000.jan.28.-2011.szept.23. Tücsi
                                           2003(?)-2005              Patesz
                                           2006.jún.15. -              Babszem