Csütörtök, 12

Még csak nem is péntek, 13.
A nap úgy kezdődött, hogy Marciék ovija a Diótörő c. előadásra ment a RAM-ba (ez már egy módosított időpont volt, eredetileg karácsony előtt mentek volna).
Az összes gyerek szépen odacaplatott a színházba, majd közölték velük, hogy az előadás technikai okok miatt elmarad....
Aztán úgy folytatódott a nap, hogy délután éppen mentem Matyikáért a bölcsibe, amikor rámtelefonáltak az oviból, hogy menjek gyorsan, mert Marci a fociedzésen elesett és eltörte a karját...
Még gondoltam  is, hogy vajon honnan tudják ilyen biztosan, hogy eltörött a karja, de amikor odaértem, rájöttem.
A bal alkarja teljesen homorú lett:

András rohant haza a munkából, majd mindannyian beviharzottunk az ügyeletes kórházba. Vizsgálat, röntgen, majd közölték, hogy mivel mindkét alkarcsont eltörött, ezért műteni kell: két fémrudat kell becsúsztatni a csontok mellé, hogy rögzítsék őket.

Tehát beköltözködtem a kórházba Marcival, ahol két éjszakát kellett eltöltenünk. Ica mamát riadóztattuk, hogy Matyikára vigyázzon, vigye bölcsibe. András nap közben dolgozott, amúgy meg jött be hozzánk, hozta az ellátmányt.
Marcit még aznap este megműtötték, s a karját gipsz-sínbe tették. A műtét jól sikerült, Marci szerencsére tapasztalt kezekbe került.

Kötözés:

A keze persze fájt, meg jegelni kellett, meg infúziót kapott....
de gyorsan javult.

Mindenki nagyon kedves volt: a nővérkéktől kezdve a gipszmesteren át az orvosokig.
Csak hát a körülmények!
Ilyenkor látja az ember, hogy a magyar egészségügy milyen borzasztó helyzetben van....
A gyerekek mellett természetesen éjjel-nappal bent maradhat egy szülő, aki gondozza. Sajnos ágyat azonban már nem tudnak neki biztosítani. Ez azt jelenti, hogy nappal egy hokedlin (támla nélküli szék) kell kuporogni,  éjszaka a földön kell aludni.
A szülő napi háromszori ellátásra is jogosult. Sajnos azonban ez annyiból áll, hogy reggelire és vacsorára három darab félszelet kenyeret kap (vaj nélkül) 1 szelet felvágottal. Az ebéd viszonylag normális adag menzakaja volt.
A szülő nem használhatja a gyerekosztályon lévő mosdót. Így ki kell mennie az ambulancián lévő (3 folyosóval odébb eső) WC-re, ami egyrészt nem zárható, másrészt olyan szaga van, mint a vonatokon lévő mellékhelyiségeknek. Mosakodási lehetőség nincs. Zárható ajtajú terem sincs, ahol át lehetne öltözni. Zárható szekrény nincs a cuccoknak (így a táskáink is a földön voltak). 1 db kis hűtő van az egész osztályon a bevitt élelmiszereknek.

Persze nem csak a körülmények, de a szervezés is hagy maga után kívánnivalót: a takarítószemélyzet kétszer csörtet végig a kórtermeken: reggel 6-kor takarítás, felmosással. Szó szerint felmostak a padlóról. Este 10-kor pedig kukaürítés. Hogy miért pont ilyenkor?

Naponta a legkülönbözőbb időpontokban van vizit. Ilyenkor a professzor/ügyeletes orvos végigvonul a sleppjével, s ez a legkevésbé szól a betegekről, mintsem inkább a ranglétra prezentálásáról.
 A nővérkék a nap folyamán állandóan emelt hangerővel hahotáznak, beszélgetnek, cseverésznek. Ha kell, ehhez még társaságot is hívnak más osztályokról. Sajnos az éjszaka közepén is így megy ez. S mivel a kórtermeknek nincs ajtajuk, minden behallatszik.
Így hát nem csodálható, hogy gyakorlatilag semmit sem aludtam a bentlétünk alatt.

Készülődünk az "alváshoz":

Jó éjszakát!

ui.: amikor hazajöttünk végre, egy napot átaludtam. Utána pedig lebetegedtem. Éjszaka ugyanis ablakot nyitottak egy üres kórteremben, s így közvetlenül a földön fekvő anyukákra ment a téli hideg levegő.