Egy kis történet arról, hogy a dolgok nem véletlenül alakulnak úgy ahogy
Vasárnap délután kisvasúttal kiutaztunk a Szalajka-völgybe, a Fátyol vízesés végállomásig. Úgy terveztük, hogy visszafelé is vonattal jövünk (mondván a gyerekek nem tudnak annyit gyalogolni) a 18.30-as utolsó járattal.
Megnéztük a vízesést, uzsonnáztunk, majd nagy sajnálatunkra csöpörögni kezdett az eső, ezért úgy döntöttünk, hogy a korábbi, 17.30-as vonattal térünk vissza.
A megállóban szembesültünk azzal, hogy valamit elnéztem a menetrendben, és aznap már nincs több vonat visszafelé. Tehát muszáj gyalogolni.
Tartottunk egy komoly, de lelkesítő beszédet a fiúknak, majd egy nagy csatakiáltással elindultunk hazafelé a Szalajka-völgyön keresztül.
MEG-CSI-NÁL-JUK!
Út közben elállt az eső, kisütött a nap, a táj gyönyörű volt, mindig akadt valami érdekes látnivaló.
A fiúk zokszó nélkül gyalogoltak (Matyi a hordozóban jött), lekötötték őket a pisztángos tavak, a vadaspark állatai, a csodálatos tavak, patakok.
És 2 óra alatt megcsináltuk! Nagyon örültünk neki, hogy így alakult, mert nagy élmény volt mindenkinek.
Jó, hogy nem járt már a vonat, mert így rákényszerültünk a gyaloglásra, amit amúgy nem vállaltunk volna be. És jó, hogy elkezdett esni az eső, mert így már egy órával korábban észrevettük, hogy nincs több vonat, és el tudtunk indulni (18.30-kor már kissé késő lett volna a 2 órás gyalogtúrához).
Véletlenek nincsenek:)
